Összetekert újsággal verte, és rázta a kétéves fogyatékos kisfiút az ápolásával megbízott babysitter, miközben szülei tehetetlenül figyelték kegyetlenkedését az otthonukban elhelyezett megfigyelő kamerán keresztül. A Los Angelesben élő Ko házaspár havi csaknem félmillió forintos fizetésért alkalmazta az ápolónői tapasztalatokkal rendelkező nevelőnőt, s bár nem gyanakodtak a fiatal nőre, azért felszereltek egy rejtett kamerát, amelynek felvételeit a telefonjukon tudták követni. A pár már az első nap, hogy magára hagyták a kétéves súlyos beteg Landont, döbbenten látták, hogy távollétükben a nevelőnő brutálisan ütlegeli, rángatja és rázza a magatehetetlen kicsit.
– Mikor megláttam hogy mit művel a fiammal, elfogott a rosszullét, és majdnem elájultam – mesélte a CBS-nek az édesanya. – Szerencsére a férjem észnél volt, azonnal hívta a rendőröket és a mentőt, akik gyorsabban odaértek.
A felvételek alapján a rendőrség őrizetbe vette az ápolónőt, aki felügyelete alatt álló kiskorú súlyos veszélyeztetése, és bántalmazása miatt akár öt év börtönt is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.