Juci mamának köszönheti Pázmánd, hogy az Európai Energiatakarékossági Versenyen a Fejér megyei község polgármesteri hivatala lett a legeredményesebb magyar résztvevő. Csaknem 14 százalékos megtakarítással büszkélkedhet a községháza. A 61 éves önkormányzati takarítónő mindent bevetett, hogy kollégáit rávegye az egy évig tartó spórolásra. Olyan hatékonyan, hogy a polgármester mellett ő vehette át az elismerést a brüsszeli díjátadón.
Juci mamát városnézés közben érte utol a Bors telefonon.
– Nem volt nehéz dolgom, a kollégáim nagyon lelkesek és segítőkészek voltak. Télen hiába volt nagy hideg, nem a fűtést kapcsoltuk feljebb, hanem reggel meleg pokróccal és meleg teával vártam a munkatársaimat. Arra is odafigyeltem, hogy ne hagyjuk égve feleslegesen a villanyt – magyarázta Juci mama, aki nagyon megtisztelőnek érzi, hogy Brüsszelbe utazhatott. Életében először jutott el külföldre és ült repülőn.
– Egyáltalán nem féltem a repüléstől, bezzeg a polgármester asszony! Bebeszéltem magamnak, hogy olyan lesz, mintha egy autóban ülnék, ami ide-oda döccen néha, és kész. Képzelje, olyan helyet kaptam a repülőn, hogy még kaját is adtak – mesélte nevetve.
Juci mama mindennap hajnali fél négykor kel, és bemegy négy órára a hivatalba, hogy mire a kollégái megérkeznek, minden csillogjon. Olykor még az időseknek is ő visz ebédet.
– Büszke vagyok, hogy a nyolc általános végzettségemmel egészen az EU fővárosáig eljutottam. Egész életemben igyekeztem a rám bízott feladatokat szívvel-lélekkel, becsülettel elvégezni – szögezte le, majd gyorsan bontotta a vonalat, hogy a hazaindulás előtt még kihasználja az időt Brüsszelben, ahová reményei szerint jövőre is eljut.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.