Aktuális

Az állam fizette: százmilliókba került a 21 embert megmérgező gyilkos ápoló védelme

Bors

Létrehozva: 2017.06.04.

<p>Két ember halála tapad a kezéhez. További 19 beteget megmérgezett. A horrorápoló ügyvédeit az állam - és így az adófizetők - állták. Többen felháborodtak: hogy lehet magasabb a védelem díja, mint a családoknak kifizetett kártérítés?</p>

Noha két éve már a rácsok mögött tölti minimum 35 éves börtönbüntetését, a stockporti Stepping Hill Kórház ápolója ismét a brit címlapokra került: most derült ki ugyanis, hogy az ügyvédi team, ami Victorino Chuát védte, összesen 779 000 fontot (275 millió forintnyi összeget) számlázott ki az államnak. A gyilkos ápolónak - akit végül két beteg megöléséért és további 19 megmérgezéséért ítéltek el - nem volt pénze védelemre, így állami támogatásért folyamodott. 

Chua védelmét az a Peter Griffiths által vezetett csapat látta el, akit korábban Nagy-Britannia egyik legdrágább ügyvédjeként emlegettek - ennek ellenére sokak szerint felháborító a négy hónapos pert érintő számla. A védelem a tárgyalások során egyébként végig azt próbálta bizonyítani: védence, a kórházi ápolóként dolgozó Chua összeesküvés áldozata, és csak be akarják feketíteni - az érvelést azonban nem fogadta el az esküdtszék.

Chua a vádirat szerint szánt szándékkal fecskendezett inzulint a sóoldatos zacskókba, melyekkel aztán a többi nővér - öntudatlanul - számos beteget túladagolt. Tracey Arden, Arnold Lancaster és Alfred Derek Weaver megölése mellett 31 másik vádpont is szerepelt az iratban. Végül kétrendbeli emberölésért valamint (a mérgezések kapcsán) súlyos testi sértés okozásának szándékáért ítélték el.

Az ügyvédek által kiszámlázott összeg egyébként nem csupán önmagában felháborító, de annak fényében is, hogy az áldozatok és családjaik összesen mekkora kártérítést kaptak: 760 475 fontot - azaz közel húszezer fonttal kevesebbet, mint amibe a gyilkos védelme került - írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714982112
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714982112
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192535_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika