“Trump olyan, mint a jó bor. Nem tesz jót neki a mozgatás”

“Trump olyan, mint a jó bor. Nem tesz jót neki a mozgatás”

Donald Trump
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 26. 09:30
<p>Nem szűkölködött kínos pillanatokban Donald Trump amerikai elnök közel-keleti és európai turnéja. Felesége még az elnök kezét sem hajlandó nyilvánosan megfogni. </p>
M. R.

Több ezer tüntető fogadta Belgium fővárosában, Brüsszelben a NATO-csúcsra érkező Donald Trumpot. Ez nem csoda, hiszen Trump a terroristákra utalva korábban patkánylyuknak nevezte a várost. Az elnök és felesége az elmúlt héten már felkeresett több országot is, ami kínos pillanatok sorát eredményezte. Trump volt felesége, Ivana Trump így jellemezte egykori férjét: 

– Donald olyan, mint a jó francia bor. Nem tesz jót neki a mozgatás és a szállítás.

A first lady, Melania Trump először is Szaúd-Arábiába érkezve nem volt hajlandó a nők számára az országban előírt fátylat viselni, majd a vörös szőnyegen haladva látványosan rácsapott férje kezére, mikor az meg akarta fogni az övét. Melania ugyanezt megismételte Izraelben is, ott elhúzta a kezét.

Az elnöki család Rómába is ellátogatott Ferenc pápához, aki korábban többször beszólt Trumpnak annak gyűlölködő kijelentései miatt. Bár a közös fotón Trump erőltetetten vigyorgott, a pápán szemmel látható volt az ellenszenv. Melania pedig úgy bambult a kamerába, mint aki már menekülne a helyzetből.

Orbánnal találkozik

A Brüsszelben zajló NATO-csúcskonferencia keretében találkozik egymással először Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump – jelentette be Lázár János kancelláriaminiszter. A katonai szövetség találkozóin mindig sor kerül egy kézfogás és egy közös fotó erejéig az aktuális amerikai elnök és a szövetségi országok vezetői között. Jelenleg még nem tudni, hogy Orbán és Trump hosszabban is beszélgetett-e egymással.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.