Jobb kezének mind az öt ujját levágta egy magyar munkásnak egy gép Ausztriában – a férfit Bécsben sikeresen megműtötték, azóta már újra tudja mozgatni az ujjait - írja az ausztriaimunkak.hu.
A baleset a Mattersburg melletti Rohrbachban (Burgenland) történt. A magyar dolgozó lekapcsolta a lemezmegmunkáló/formázó gépet, hogy állítson rajta, azonban az mégis beindult - egyelőre nem tudni, miért - és levágta mind az öt ujjat a munkás jobb kezéről.
A sérültet Bécsbe, a meidlingi kórházba szállították, ott Alexander Meznik kézsebész főorvos és csapata sikeresen visszavarrta az ujjakat. A nyolcórás műtét során először a csontokat, aztán az inakat, az idegpályákat végül pedig az ereket kötötték össze. A Wien heute műsornak nyilatkozó dr. Meznik azt mondta, a beavatkozás még az ő sebészi gyakorlatában is különlegesnek számít. Az operáción előbb kettő, majd a sikeres visszaültetés után egy orvosi csapat dolgozott.
A 43 éves férfi sikeresen átvészelte a kritikusnak számító első napokat és jobban van. A beszámoló szerint a férfi már tudja mozgatni a visszavarrt ujjait, a teljes gyógyulása és rehabilitációja azonban legalább 10 hónapig tart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.