Menzahangulat az új trend a selyemsálaknál

Menzahangulat az új trend a selyemsálaknál

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 19. 11:30
Fr. Zs.

Digitálisan nyomtatott design selyemsálakat dobott piacra egy fiatal magyar csapat. A sá­lak különlegessége nemcsak az elkészítés folyamatában, de témáját illetően is figyelemreméltó. A két fiatal, Szecsi Tamás és Balázs Viola 2014 óta foglalkozik az extravagáns kiegészítők tervezésével és gyártásával.

– Mindenképpen szerettünk volna egy saját márkát tervezni – kezdi Tamás.

Nagyon sokat agyaltunk, mit csinálnánk szívesen, és mivel mindkettőnkhöz a mintatervezés áll a legközelebb, emellett döntöttünk. Az igények és a piac felmérése után a sálat választottuk. Ez többek között azért is izgalmas feladat, mert egyfajta piaci rés, javarészt nagy divatházak kiegészítő termékei.

Saját márkánkat 2014-ben terveztem az egyik textil designer barátommal, Balázs Violával. Ebben az évben debütáltunk a GomboldÚjra pályázatán, ahol a menzák inspirálták az első kollekciónkat. Egyébként el is nyertük a legjobb kiegészítőnek járó díjat. A tervezés alapjaiban Viola feladata, de az irányokat közösen jelöljük ki. A minták különlegessége, hogy a különböző mintaelemeket papírból kivágjuk, azután ezeket befotózzuk, számítógépen mintákká alakítjuk, majd fotóminőségben rákerül a selyem alapanyagra. A kendők jelenleg kétféle méretben kaphatóak, a nagyobb méret 135 cm x 135 cm, valamint a kisebb méret, amely 67 cm x 67 cm. Hamarosan debütáló kollekciónk lesz a harmadik, egyelőre annyit mondhatok róla, hogy a férfiaknak is igyekszünk kedveskedni vele. 

A kollekció inspirációjául a 80-as, 90-es évek irodabelsői szolgáltak – meséli az ötletgazda, Tamás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.