Az ember életében a legszörnyűbb, amikor a szeretteit kell eltemetnie. Egy kisvárosban élô középkorú nőre pedig órák alatt kétszer is lecsapott a sors.
A hétvégén mindössze három óra leforgása alatt vesztette el imádott nevelőapját és fiatal gyermekét.
Szeretett nagyfia kölcsönkért autóval indult útnak délután, de egy szerencsétlen baleset során villanyoszlopnak csapódott. Úgy tudjuk, a fiatal fiúnak nem volt jogosítványa. A tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsból, de az életét már nem sikerült megmenteni, súlyos sérüléseibe belehalt. A fiatal fiú szüleivel és három testvérével élt békében takaros családi házukban. A nővére csak most ballagott el a középiskolából, két testvére pedig nemrég kezdte az általános iskolát.
A fiú nem a példás tanulmányairól volt ismert, ő inkább a kétkezi fizikai munkát szerette, építkezéseken is segédkezett – mondják a család szomszédai. Barátai szorgalmas, segítőkész fiúnak ismerték.
Nem egyedi, hogy egy szülő néhány óra eltéréssel veszíti el több rokonát is. Egy romániai párnak 2012-ben szintén súlyosabb tragédiával kellett megküzdenie. Két gyermeküket ugyanazon a napon, két külön balesetben vesztették el. Előbb a 27 éves fiuk, Emanuel, majd a
22 éves lányuk, Maria hunyt el Resicabánya közelében. Mindkettejük vesztét egy-egy teherautó okozta, ráadásul a tragédiák ugyanazon az úton történtek.
– Kisgyerekként egy tünemény volt, mióta felnőtt, már nem beszéltünk annyit, de mindig tisztelettudó srác volt. Olyan volt, mint a legtöbb fiatal, imádott bulizni, sokat járt el a barátaival. A lányokat persze nagyon szerette, jól is táncolt – emlékezett megrendülten a Borsnak az egyik nem közvetlen szomszéd. A családban nem ez volt az egyetlen tragédia aznap. A kamasz édesanyjának a nevelőapja halálhírével is szembesülnie kellett, mindössze három órával fia elvesztése előtt. Nem csoda, ha a nőt megviselték a történtek. Úgy tudjuk, a nevelőapja már hosszabb ideje betegeskedett. Bár az asszony már korábban elvesztette édesapját, miután édesanyja pedig új szerető társra talált, vele szintén rendkívül szoros kapcsolatot ápolt.
– Szörnyű, szinte felfoghatatlan, ami velük történt. Az egyik pillanatban még ott vannak a szeretteid, aztán egymás után két tragikus hírt is kapsz. Nem is tudom, hogyan tudják majd ezt feldolgozni – rázta a fejét a szomszéd könnyes szemmel.
Címlapi képünk illusztráció.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.