Csillagjós Lajost vetették be Hitler ellen

Csillagjós Lajost vetették be Hitler ellen

körút
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 31. 10:30
A magyar származású asztrológust, Louis de Wohlt is bevetette a nácik ellen a brit titkosszolgálat.
V. Zs. 

A Harmadik Birodalom ideológiája nagyban alapozott a germán mítoszokra és legendákra. Éppen emiatt Hitler és emberei a második világháború alatt folyamatosan titkos és misztikus tanok tanulmányozásával és jósokkal próbálták befolyásolni a harcok menetét.

A britek is tisztában voltak azzal, hogy a németek elleni küzdelem nem csak fizikai síkon zajlik. Tudták, hogy Hitler például gyakran jár jósnőhöz, és több asztrológust is alkalmaz. Állítólag a szovjetek elleni inváziót is a kedvező csillagállás miatt indította el 1941. június 22-én. A brit elhárítás, az MI5 éppen emiatt szintén megpróbálkozott a csillagjóslás alkalmazásával, így került képbe Louis de Wohl.

A magyar apától és osztrák anyától származó Lajos Theodor von Wohl sikeres író volt Berlinben, majd a nácik hatalomra jutásával Angliába emigrált. Itt az asztrológia felé fordult, s gazdag embereknek kezdett el gyártani horoszkópokat. Lajos a háború elharapódzását látva felajánlotta szolgálatait az MI5-nak, s feladata a náci vezetők horoszkópjának elkészítése volt. Ezek azonban – mily meglepő! – fabatkát sem értek, így elküldték őt az Egyesült Államokba, hogy meggyorsítsa az amerikaiak belépését a háborúba.

Körútja során több lap is cikkezett a jövendöléseiről, például arról, hogy Hitler hamarosan meghal, ezek azonban szintén nem jöttek be. Miképp a háború további menetét hónapról hónapra megjósoló elemzései is használhatatlannak bizonyultak. Addigra már a titkosszolgálatok is tudták: Lajos igazából egy bődületesen nagy szélhámos, de a háború végéig – biztos, ami biztos – alkalmazták. Ha úgy vesszük, azt legalább eltalálta, hogy nem a németek nyernek, Hitler pedig meghal a harcok során.

Kehely, lándzsa, koponya

A nácik komoly érdeklődést mutattak a legendás ereklyék iránt is. Az SS vezetője, Heinrich Himmler emberei például évekig próbálták felkutatni a Szent Grált, Hitler pedig mágikus erőt tulajdonított a Longinus-lándzsának, amellyel a feltételezések szerint a keresztre feszített Krisztust oldalba döfték. De az 1924-ben, egy maja városban talált, úgynevezett Mitchell-féle kristálykoponyáról is azt tartották, az elsüllyedt városból, Atlantiszból származik, s az árják hagyatéka.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.