Az űrkutatás egyik legizgalmasabb kérdése, hogy van-e élet a Földön kívül. Bár sokan a fejüket tennék az űrlények létezésére, dr. Kartik Sheth, a NASA asztrofizikai kutatója a Simonyi Károly Szakkollégium konferenciáján tiszta vizet öntött a pohárba.
A földihez hasonló élet nem alakul ki csak úgy a semmiben, számos feltételnek kell teljesülnie. Az élet alapja a víz, s bár más bolygón, s Holdon felfedezték a jeleit, ez önmagában nem jelenti azt, hogy ott élet is van. Ugyanis a víznek folyékonynak kell lennie. Második feltétel, hogy kell lennie egy Naphoz hasonló csillagnak, amitől a bolygó élhető távolságban helyezkedik el. Ha egy bolygón túl nagy a forróság, a víz elpárolog, ha túl hideg van, megfagy. A jég és a pára alkalmatlan közeg az élet szárba szökkenéséhez. És persze az élőlényeknek – nézzenek ki bárhogy – állniuk is kell valamin, azaz az élethez elengedhetetlen, hogy kőzetbolygóról legyen szó.
Létezik-e a mi naprendszerünkhöz hasonló? A válasz igen, miután a NASA teleszkópja felfedezett egy tőlünk 39 fényévre található bolygórendszert. A TRAPPIST–1 nevű rendszerben egy, a Naphoz hasonló csillag körül kering hét bolygó, ráadásul három az élhető zónában található. A NASA szerint már nem az a kérdés, van-e élet a Földön kívül, hanem hogy mikor bukkanunk rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.