Meggyűlt a tűzoltók baja a 230 kilós holttesttel

Meggyűlt a tűzoltók baja a 230 kilós holttesttel

Egyesült Államok
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 05. 16:00
Bors

Az Egyesült Államokban található Chesterben komoly fejtörést okozott a hatóságoknak egy haláleset. Nem csak amiatt, mert az otthonában örök nyugalomra térő Jim Scatling több mint 200 kilót nyomott, hanem azért is, mert a halott elképesztően sok holmit halmozott fel a lakásában, amely nagyban akadályozta a test elszállítását.

A férfi holttestére április elsején találtak rá, miután az egyik szomszédja telefonált a rendőrségre, hogy napok óta nem látja őt – írta meg az ABC7. – Egy hete próbáltam vele kapcsolatba lépni, hívogattam is, de nem érkezett válasz. Ebből gondoltam, hogy valami baj lehet vele. Egyébként nagyon jóban voltunk, mindig meg tudott nevettetni. Hiányozni fog – nyilatkozta Jimről barátja, Tanya Mills.

A rendőrség végül szombat délután ment be a lakásba és a felső szinten megtalálták a 63 éves férfit, aki ekkor már nem élt. A szomszédok elmondása szerint Jim évek óta túlsúlyos volt és cukorbetegségben szenvedett. Ráadásul magányosan élt, emiatt is volt lehetősége rengeteg dolgot összegyűjteni a házában. A tűzoltóknak végül konkrétan ösvényt kellett vágniuk a lakásban, hogy ki tudják vinni a közel 230 kilós testet - az akció pedig több mint egy órát vett végül igénybe.

A halál oka viszont egyelőre nem ismert, ezt majd csak a boncolás fogja kideríteni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.