Kiskutyája mentése közben veszhetett a tengerbe az életvidám nagymama

Kiskutyája mentése közben veszhetett a tengerbe az életvidám nagymama

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 12. 20:00
Bors

Nem is sejtette, hogy utolsó útjára indult, amikor szeretett kedvencét vitte sétálni a tengerpartra egy 65 éves nő, Toni Ann Robinson. Az asszony vidáman indult el Sweep nevű kedvencével, ilyen hangulatban köszönt el férjétől, Paultól is. A pihenésüket töltő Northamptonban élő pár ekkor látta egymást utoljára, számolt be a tragikus esetről a Mirror. 

Miután felesége gyanúsan hosszú ideig maradt távol, férje aggódni kezdett és megpróbálta telefonon elérni, miután ez nem sikerült, értesítette a hatóságokat is az eltűnésről. Nem sokkal később egy halász talált rá az asszony holttestére, majd némi elteltével az állat véres teteme is előkerült.

A halál okát kutató vizsgálatok során arra jutottak a szakértők, hogy az asszony kezein és lábain látható sérülések egyértelmű jelei annak, hogy a nő küzdött az életéért. Nem fogyasztott alkoholt, nem használ drogokat, nem akart végezni magával, mégis a tengerben végezte. Richard Griffith nyomozó arra következtetésre jutott, hogy a kutya befuthatott a vízbe, a kétségbeesett asszony pedig utána vetette magát, a sziklás szakaszon nem sikerült kimentenie az állatot és végül mindketten a tengerbe vesztek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.