Visszaállítják a sorkatonaságot a svédek az oroszok miatt

Visszaállítják a sorkatonaságot a svédek az oroszok miatt

orosz
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 02. 14:36
MTI

Svédország nyártól visszaállítja a 2010-ben megszüntetett sorkatonai szolgálatot, válaszul arra a fenyegetésre, amelyet Oroszország fegyverkezése jelent - jelentette be csütörtökön Peter Hultqvist védelmi miniszter.

Amíg nem volt kötelező a katonai szolgálat, önkéntes alapon lehetett jelentkezni katonának, de önkéntesekből nem volt elég - mondta a miniszter a közszolgálati rádiónak. A TT hírügynökségnek nyilatkozva pedig hozzátette:

„A kormány szeretne egy stabilabb utánpótlási formát, és növelni akarja a hadsereg kapacitását, mert megváltozott a biztonsági helyzet.”

A kormány tervezete szerint kötelező lesz egy 11 hónapos katonai szolgálat minden olyan svéd számára, aki 1999-ben vagy később született. A javaslatot minden bizonnyal elfogadja a parlament is, mert a baloldali kormány és a jobbközép ellenzék egyetért a kérdésben.

„A biztonsági helyzet megváltozása valósággá vált, s ez az orosz erőfitogtatásban nyilvánul meg, amelyre mindig találnak valami kifogást” - mondta Wilhelm Agrell biztonságpolitikai szakértő az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.

Svédország több mint két évszázada nem vett részt háborúban. Az országban először 1901-ben vezették be a sorkatonai szolgálatot. 2010-ben azonban úgy ítélték meg, hogy ez nem alkalmas utánpótlási módszer a modern kori hadseregben. Július 1-jétől minden évben mintegy 13 ezer fiatalnak kell részt vennie sorozáson, de közülük csak 4 ezret választanak majd ki motiváltságuk és alkalmasságuk alapján arra, hogy következő január 1-jétől elkezdjék szolgálatukat.

Svédország nem tagja a NATO-nak, de részt vesz az észak-atlanti szervezet Partnerség a Békéért nevű programjában. Stockholm védelmi kérdésekben Finnországéhoz nagyon hasonló álláspontot foglal el, utóbbinak azonban 1340 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal.

A két skandináv ország tavaly katonai együttműködési megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.