Négy éves kislányt tüntetett ki a rendőrség, megmentette anyukája életét

Négy éves kislányt tüntetett ki a rendőrség, megmentette anyukája életét

Chicago
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 25. 15:30
Bors

Édesanyja életét mentette meg egy 4 éves chicagói kislány azzal, hogy felhívta a 911-et.

Aria Koval anyukája egy nap asztmarohamot kapott, az óvodás lány pedig cselekedett, és hívta a segélyhívó telefonszámot.

„Remekül csinálta” – mondta később a 28 éves édesanyja, Sue az ABC Newsnak. „Kicsit ideges és ijedt volt természetesen, de megtartotta a lélekjelenlétét, és hívta a 911-et. Nem hiszem, hogy egy felnőtt képes lett volna így kezelni a helyzetet” – tette hozzá.

Sue még március 10-én lett rosszul, Ariával és a kétéves Penelopéval volt otthon, mikor egy kisebb asztmarohama lett, elkezdett zihálni, és hívta a férjét, Robertet, hogy rosszul érzi magát. Ez az utolsó, amire még emlékszik az anya. „Már csak arra ébredtem, hogy itt vannak a rendőrök”.

Ariára nem csak szülei nagyon büszkék, hanem a chicagói rendőrök is, akik kitüntették március 22-én. Indoklásukban azt írták: „Ennek a csodálatos lánynak a bátor és gyors intézkedése megmentette édesanyja életét és a rendőrségnek megtiszteltetés elismernie aznapi hősiességét.”

Sue a csatornának azt mondta, Aria „ragyogott az izgalomtól”, mikor megkapta a kitüntetését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.