Meztelen szégyenmenet járt érte, hogy nős férfival hetyegett - videó

Meztelen szégyenmenet járt érte, hogy nős férfival hetyegett - videó

meztelen
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 12. 11:30
Bors

Különös menet tűnt fel a kínai Yibin városában egy Csicsi Csan nevű embernek, aki videóra vette, amint egy kellemesen formás hátsó féllel megáldott ifjú nőt három idősebb asszony kísér az utcán. A járókelőknek persze megakadt a szeme a meneten, már csak azért is, mert a fiatal leányon mindössze egy melltartó volt látható, amellett a kézitáskáját cipelte.

Kísérői jobbról, balról sakkban tartották, egy harmadik matróna pedig hátulról olykor meghúzkodta szép hosszú haját. Kiderült, hogy a ruháitól megfosztott nő éppen egy férfi bérelt lakásában romantikázott, amikor az említett asszony-trió rájuk tört - egyikőjük ugyanis épp a kényeztetett férfi felesége volt! 

A feleségről megírta a Mirror, hogy sejtette: a férje megcsalja. A nej, a feleség édesanyja és nagynénje kinyomozták a légyottok titkos fészkét, a lakásból az utcára cipelték a leányt, aki csak egy melltartót kapott magára. Miközben az utca népe nem tudta mire vélni a felvonulást, ők négyen egy mikrobuszhoz értek. A csaknem mezítelen leányt betuszkolták a járműbe, majd elhajtottak. Feltehető, a táskás hölgy nem teszi zsebre, amit kapott a csalárdságáért.

– Az utcán egy-egy ütés érte a három kísérője részéről, a hátul haladó nő pedig keményen húzkodta a haját, de a lány egy szót sem szólt, ebből arra következtetek, hogy a nemi aktus miatt jogosnak tartotta a hölgyek bosszúját - magyarázta a videót rögzítő Csicsi Csan.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.