Kitilthatják az üzletekből a babakocsikat?

Kitilthatják az üzletekből a babakocsikat?

üzlet
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 08. 11:30
<p>Egy anyuka felháborodottan írt a Facebookra: babakocsijával nem engedték be egy illóolajokat és biotermékeket árusító üzletbe. Utánajártunk az általános helyzetnek és annak, vajon hozhatnak-e ilyen döntéseket?</p>
Bors

Kérdésünkkel, illetve az eset leírásával megkerestük az Egyenlő Bánásmód Hatóságot. 

– Előfordul, hogy ésszerű a kitiltás. Például abban a boltban, ahol a polcokon veszélyes anyagokat tartalmazó flakonok, tűzveszélyes portékák sorakoznak – mondja dr. Gregor Katalin, az EBH Hatósági és Jogi Főosztályának vezetője. – Akadt eset, amelynél kiderült, ha babakocsival megy be a vevő a kelméket árusító kis üzletbe, akkor nem fér be más, a négykerekű pedig kárt tehet az áruban. Másutt azért kellett a kocsit a pénztárnál hagynia a vevőnek, mert nem tudott volna vele a sorok között haladni. Ahová viszont kényelmesen befér a babakocsi, az áru tulajdonsága, jellege nem jelent veszélyt a gyerekre, ott az effajta tiltás diszkriminációnak minősülhet – összegez.

Bevásárlókocsi babahordozóval

A kecskeméti Malom Központ négy lifttel könnyíti meg a babakocsisok közlekedését, két emeletükön pedig pelenkázószobák találhatóak. Az ALDI is odafigyel a kisbabás anyukákra: az egyik budapesti boltjukban babahordozóval kompatibilis bevásárlókocsikat teszteltek.

Kiszélesített pénztár, családi parkolóhely 

Az Auchanban a babakocsival érkezőket több áruházukban családi parkolóhelyek, valamint külön jelölt és könnyebb áthaladást biztosító, kiszélesített pénztár várja. A Tescótól, a Spartól, a budapesti Árkádtól és a két baba-mama szobával rendelkező Aréna Plazától azt a választ kaptuk, hogy üzleteikben nem létezik kifejezett szabályzat a babakocsis vásárlásra.

Megkérdeztük a kismamákat

Tatár-Kovács Aranka Ákossal: 

– Még nem tapasztaltam, hogy valahová ne engedtek volna be babakocsival. Én azonnal elkérném a panaszkönyvet, és utána messzire elkerülném azt a boltot. Elég gond van a tömegközlekedéssel, ez már sok lenne.

Pintér Henrietta Hannával:

– Mindig gyerekkocsival megyek vásárolni. Mivel tudom, hogy a gyerek nem nyúlkál a polcok felé, nem örülnék, ha rám szólnának, hogy nem mehetek be vele. Viszont nem balhéznék, inkább kisétálnék a boltból.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.