Huszonnégy óra leforgása alatt hideget-meleget kapott az új CBA-reklám Kasszás Erzsivel. A figura alakítója, Balázs Andrea a Karinthy Színház és a Budapesti Bulvárszínház társulati tagja. Emellett több filmben kapott már kisebb szerepet, például a nagy sikerű Liza, a rókatündér című moziban, amiben egy ápolónőt alakít. Rengeteg gyerekdarabban is játszik, így a Dr. Bubóban, ahol szintén az ápolónő szerepét kapta, Ursuláét.
Andrea egy Békés megyei, gyomaendrődi tanyára született negyedik gyerekként, ám örömmel gondol vissza gyerekkorára, arra a mesepalotára, ahol felnőtt, és aminek minden zugát édesanyja szeretete lengte be – derült ki abból az írásból, amely Székely Sára írónő blogján jelent meg róla.
Arról is beszélt, hogy minden előadáskor úgy megy fel a színpadra, hogy dob egy puszit a már elhunyt anyukájának és Bajor Imrének, akivel nagyon jóban voltak. Bajor Mukinak szólította. A színésznő 2002-ben végzett a Shakespeare Színművészeti Akadémián, és olyannyira a színház szerelmese, hogy még a nyári szünetek alatt is gyakran bemegy, csak hogy beleszagoljon a nézőtér levegőjébe.
Egyébként vidám alkat, optimizmusát pedig élete pasijától, vagyis az édesapjától örökölte. Azt vallja, hogy olyan kevés az idő, hogy értelmetlen megkomolyodni. Mesebolond is: ha beteg, felkapja a mesés pólóit, és sorra nézi kedvenc rajzfilmjeit.
A Kasszás Erzsi miatt kapott kritikákra egyébként válaszolt a Facebook-oldalán. Volt néhány komment, amelytől kinyílt a bicska a zsebében, de azt mondta, a megjegyzések többségén jót szórakozott. Személyes megkeresésünkre ugyanakkor nem reagált.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.