Gyémánt volt a menyasszony keménytojásában, és a vőlegénynek ehhez semmi köze

Gyémánt volt a menyasszony keménytojásában, és a vőlegénynek ehhez semmi köze

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 22. 15:00
Bors

Sally Thomson reggelije rejtette a drágakövet, a csirketenyésztő szerint a tyúk megette a gyémántot, amely utána tojásban került ismét napvilágra – írja a Mirror. A nő szokványos reggeli rutinja részeként kemény tojást készített magának, az ötperces tojás elkészülte után pedig leült, és megette. Falatozás közben harapott rá a világ egyik legértékesebb drágakövére, tojásban ugyanis egy tökéletesen csiszolt gyémánt volt.

– Amikor ráharaptam, azonnal éreztem, hogy ez valami szokatlan. Kiköptem a tányérra, meggyőződésem volt, hogy valami belőlem. Aztán láttam, hogy egy kis drágakő, sehonnan sem származhatott, csak a tojásból – nyilatkozta az asszony, aki idén házasodik, vőlegénye még tavaly kérte meg a kezét, és a tervek szerint idén májusban vezeti kedvesét az oltár elé.

– Babonás vagyok, de hirtelen nem tudtam, hogy mire véljem az esetet, pedig szerintem az időzítés nem véletlen – mondta a lány, aki először amiatt aggódott, hogy a boltban hatos csomagolásban vásárolt tojásban talált gyémántot valaki keresheti, ám annyira pici volt, hogy jelentős értékkel nem bírt.

A nőnek végül egy csirkefarmon dolgozó alkalmazott segített, Collette Francis nem tartja kizártnak, hogy a követ egy csirke kapirgálta össze, majd miután lenyelte, az nem távozott a szervezetéből, viszont a tojás távozásakor a még meg nem keményedett héjon keresztül a tojás belsejébe kerülhetett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.