Áder János 131 szavazatot kapott az országgyűlés hétfői államfőválasztása alkalmával, ez kettővel kevesebb, mint a kétharmad, így első körben nem sikerült megválasztani köztársasági elnöknek. A jelenlegi államfő és ellenfele, Majtényi László reggel beszédet mondott a parlamentben, mindketten kokárdában jelentek meg.
Az egykori ombudsmant az MSZP jelölte, az első körben a hírek szerint a Demokratikus Koalíció is támogatta. Áder János a teljes Fidesz-KDNP frakció támogatását élvezte a kis késéssel indult titkos szavazáson, ám ez is kevés volt az első körben szükséges kétharmadhoz. Az első körben nem szavaztak a Jobbik képviselői, a második kör előtt ugyanezt a szándékot a DK-sok is bejelentették.
A második szavazásra kora délután kerül sor, az első körhöz hasonlóan 40 perc áll a képviselők rendelkezésére, hogy leadják szavazataikat, míg azok összeszámlálása újabb 40 percet vesz majd igénybe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.