A piros lámpánál verekedtek össze a sofőrök Győrben

A piros lámpánál verekedtek össze a sofőrök Győrben

jelzőlámpa
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 28. 11:25
Egy nő, két férfi, és egy buszsofőr csépelte egymást, miután a nő az egyik körforgalom előtt a záróvonalon sorolt be a busz elé.
Bors

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt négy személlyel, egy nővel, két férfival és egy buszsofőrként dolgozó férfival szemben, akik 2016 nyarán egy közlekedési szituáció miatt verekedtek egymással Győrben.
 
A buszsofőr aznapi munkáját megkezdve, egy üres busszal haladt Győrben, mikor az egyik körforgalom előtt - már a záróvonalon – sávot váltva besorolt elé egy autó, melyet a vádlott nő vezetett. Mellette társa, a II. rendű vádlott foglalt helyet.

A pirosat jelző első jelzőlámpáig egymást követve haladtak, előttük még egy autó ment, amit a vádlott nő testvére vezetett.

A piros lámpánál a buszvezető leszállt a buszról, az előtte álló autó hoz lépett, majd az ablakon át számon kérte a vezető nőtől és társától a korábbi manővert.

Az anyósülésen ülő férfi és a buszsofőr egymást kezdték el szidni, a buszsofőr a nőt is obszcén szavakkal becsmérelte. A férfi aztán kiugrott az autóból, majd lökdösni és ütlegelni kezdte a buszsofőrt. A sofőr sem hagyta magát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.