1 millióért sem dobják fel Christofer gyilkosát

1 millióért sem dobják fel Christofer gyilkosát

ismeretlen tettes
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 07. 10:00
Csak egyetlen egy gyilkosságot nem sikerült felgöngyölíteniük a baranyai rendőröknek az elmúlt évben. Christofer N. Túronyban rejtélyes rablógyilkosság áldozata lett.
Bors

A tavalyi gyilkossággal kapcsolatban két férfit is elfogtak, de mindkettőt elengedték. Azóta is áll a  rendőrség egymillió forint nyomravezetői díja, senkinek sincs információja.

A holttestet megtaláló szomszéd szerint reménytelen az ügy, a rendőrök a környékbeli falvakban mindenkit kihallgattak. Hartman László szerint nem idevalósi a gyilkos, aki furcsa helyzetben hagyta Christofer holt­testét.

– A konyhában volt véres minden, a holttest pedig a nappaliban feküdt a szőnyegen, összekészítve, mint egy ravatalon. Egyenesen feküdt a hátán, kezei összekulcsolva a hasán – így nem hal meg senki, akit megölnek – mondja László. A gyilkos az egyedül élő férfi lakásából néhány értéktárgyat is ellopott, de nem forgatta fel a lakást, valószínűleg valamit keresett. A német férfi húsz éve élt a túronyi házban, a falusiak mégsem ismerték.

– Nem barátkozott senkivel, csak környékben élő honfitársaival, jött-ment, ha otthon volt, kertészkedett, tévézett – tette hozzá László, aki szerint a gyilkos csak véletlenül fog lebukni, mert DNS-ét rögzítették a helyszínen.

Mások viszont arról beszéltek, hogy nehéz természete volt a német férfinak, a helybélieket nem igazán kedvelte. Egyikük meg is jegyezte, hogy halála senkinek sem csalt könnyeket a szemébe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.