Felháborító események zajlottak le egy Csongrád megyei helyi buszjáraton. Egy idős buszsofőr az utolsó járat sofőrjeként indult útnak a Szeged–Tömörkény útvonalon, amikor is az egyik utas nekiesett.
– Az első megállónál egy fiatal pár akart felszállni. Látszódott rajtuk, hogy nagyon részegek voltak. Főleg a lány, aki szerintem még nagykorú sem lehetett. Fekete ruhát viselt, vöröses-feketés haja volt, zöld tincsekkel. Az erősen illuminált állapotuk miatt nem akart jegyet adni nekik a buszsofőr. A lány ekkor visító hangon kérdőre vonta, majd nekiesett, és háromszor megütötte a jobb vállát. A vezetőfülkében nyilván megmozdulni is nehéz, így védekezni sem tudott. A barátja ekkor gyorsan lehúzta a buszról a támadót. Néhány másodperc telt el, amikor is hirtelen újra felugrott, és váratlanul arcon köpte. Nem hittem a szememnek.
– A sofőr megfenyegette őket, hogy rendőrt hív. Ettől megijedtek, és átrohantak az úton, ahol majdnem elütötte őket egy autó – mondta felháborodva a Borsnak egy buszon utazó szemtanú. Szerinte volt a buszon egy szolgálaton kívüli ellenőr is, aki nem sietett a buszvezető védelmére. A sofőr állítólag azért nem értesítette a rendőröket, mert nem akarta késő este hátráltatni az utasokat.
– Beszéltem vele, nagyon megrázták a történtek. Józsefnek hívják, 33 éve dolgozik a cégnél. Azt mondta: gyakran érzi magát veszélyben, mert hétvégente mindig van valami botrány. A feletteseinek a tapasztalatai szerint hiába szól, nem tudnak mit tenni. A buszokon ráadásul kamera sincs, ami rögzítené az ehhez hasonló botrányos eseteket – újságolta a szemtanú.
Lapunk megtalálta a sértett buszsofőrt, de József nem szeretett volna beszélni a történtekről. Kerestük az ügyben a buszokat üzemeltető DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-t is. Szerintük a járművezetőknek joguk van az utazásból kizárni a botrányosan viselkedő utasokat. A cégnek a támadó utasokkal szemben nincs intézkedési lehetősége, de amennyiben a sofőr értesíti a forgalomirányítást, haladéktalanul megteszik a szükséges lépéseket.
Leterítették a villamosvezetőt
Elvesztette az eszméletét a 6-os villamos vezetője, akit tegnap egy férfi ütött le a Móricz Zsigmond körtéren álló szerelvényben.
Az Origo úgy tudja: a villamosvezető ki akart szállni a fülkéből, és észrevette, hogy egy férfi áll az ajtóban. Megkérte, hogy engedje ki. A férfi így is tett, de utána valamiért rátámadt. Többször megütötte a villamosvezetőt, akihez mentőt hívtak. A támadás oka nem ismert, veszekedés nem volt előtte. A szerelvényen vannak kamerák, azok felvételeiből talán kiderülhet, mi történt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.