A budapesti Bródy Sándor utca mindkét végét lezárták. A helyszínre kivonult a rendőrség és a TEK, de mesterlövészek is érkeztek, ahogy az ELMŰ és Főgáz emberei is. Egyelőre nem tudni, mi történt pontosan, de állítólag valaki elbarikádozta magát Rökk Szilárd utca egyik lakásában. Az Index megkereste a a Terrorelhárítási Központot, ők a rendőrséghez irányították a lap munkatársait.
AZ MTI tájékoztatása szerint egy 23 éves férfi egy Rökk Szilárd utcai lakásban eddig ismeretlen okból zavartan viselkedett és egy konyhakéssel a kezében fenyegetőzött. A férfi édesapja elhagyta a lakást és értesítette a rendőrséget, de a fiatalember közben eltorlaszolta egy szekrénnyel a bejárati ajtót; a rendőröket pedig nem engedte be. A zavart férfi nem volt hajlandó beszélni a járőrökkel, kezében a késsel fel-alá járkált a lakásban.
A VIII. kerületi rendőrök értesítették az Országos Mentőszolgálat és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait, utóbbiakat azonnal a helyszínre is irányították. A kiérkezésükig a józsefvárosi járőröknek sikerült jobb belátásra bírniuk a férfit, aki beengedte a rendőröket és együttműködővé vált. A TEK egészségügyi ellátója megvizsgálta a férfit, majd a mentők további vizsgálatokra kórházba vitték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.