Régóta küzdött depresszióval a gyönyörű modell, Christine Dolce, aki 35 évesen májelégtelenségben hunyt el két hónapnyi kórházi kezelése után. Dolce az internet egyik legelső és sokáig legnagyobb közösségi oldalának, a MySpace-nek volt alig húszévesen a legnépszerűbb sztárja – ForBiddeN (azaz "Tiltott" néven) már akkor bőszen posztolta a szelfiket, amikor még ezt a szót sem használták az önfotózásra.
800 ezer követője volt, ami egészen jó eredmény, különösen, hogy a MySpace-nek a 2000-es években közel sem volt annyi felhasználója, mint ma a Facebooknak. A modell 2006-ban a Vanity Fair magazintól megkapta a MySpace Királynője címet.
Az akkor 24 éves lánynak az volt a legsikeresebb éve, még a Playboy is készített fotósorozatot vele. Dolce akkori menedzsere szerint teljesen tudatosan akartak márkát csinálni a modellből. A nő azóta szerepelt filmekben is, de már közel sem vetült rá akkora figyelem.
Modellügynökséget alapított, sminkesként, divattervezőként is dolgozott. A közösségi felületeken már nem volt olyan aktív, egy Twitter-fiókja volt 25 ezer követővel, utoljára tavaly augusztusban tett közzé bejegyzést. Akkor halt meg a kiskutyája, Sebastian.
Dolce tavaly decemberben került kórházba visszatérő alkoholproblémái miatt. Február elején azonban a szervezete feladta, a múlt héten pedig eltemették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.