Aktuális

Caramel és Frenreisz barátok lettek

Bors

2017. február 20. hétfő 12:30

Frenreisz Károly egy polgári család leszármazottja, felmenői között ott az egész Gundel család. Egyik testvére nem más, mint Latinovits Zoltán, akit mai napig az ország egyik legnagyobb színészeként tartunk számon. A másik testvére Bujtor István, hazánk Ötvös Csöpije. Sajnos az évek alatt mindkét testvérétől búcsút kellett vennie, de Karesz a mai napig őrzi az emléküket.

Caramel gyermekkora egészen másként alakult: a törökszentmiklósi cigánysoron nőtt fel, tragikus körülmények között elveszítette egyik testvérét, s ez azóta is végigkíséri az életét.  Most a Bors Extra magazin legfrissebb számában elmondja: gyermekkora óta rajong Karesz zenéjéért.

– Apámnak megvolt a Skorpió lemeze is. Én ebben szocializálódtam, például meghatározó élmény volt számomra Kareszék Azt beszéli már az egész város című dala. Ezért is érzem hatalmas megtiszteltetésnek, hogy megismerhettem egy ekkora zenészt és egy ilyen lelket. Volt bennem egyfajta félelem, amikor személyesen találkozhattam ve­le, de ő rögtön feloldott és behúzott a saját világába. Nem volt mese, rögtön egy hullámhosszon voltunk. Ennek azért is örültem, mert kicsit be voltam tojva, nem gyakran találkozom ilyen nagysággal, mint a Karesz. Azonnal azt éreztem, de jó fej csávó ez a Karesz. – Szerintem Caramel az egyik legjobb énekes ma Magyarországon. Elkezdtünk beszélgetni, és azt figyeltem meg, van benne egy spontán szellemesség, tudja, mikor kell viccelni – vette át a szót Karesz.

S hogy mit kínál még a Bors Extra februári száma? Nos, a világ farsangi fánkjainak recept­jét, kalóriaszegény, egészséges kivitelben. Közlünk horoszkópot, melyből kiderül, szabad-e most egy kicsit lazítani, élvezni az élet szépségeit. Tippeket adunk arra is, hogyan fogadhatunk örökbe kutyát, Iszak Eszter pedig a szexi fürdőruhák világába ka­lauzol. Számtalan érdekességet kínál a februári Bors Extra.

További cikkek

Covid

Müller Cecília: Tízből kilenc megbetegedést már az omikron variáns okoz - videó

Stop

Ennek a 4 intézkedésnek nagyon sok magyar fog örülni

Ez is érdekelhet

kemma.hu

Többen rosszul lettek a komáromi akkumulátorgyárban - kivonultak a tűzoltók

ripost.hu

Covidos kismama: először szólalt meg Szilvia, aki mélyaltatásban hozta világra gyermekét

origo.hu

Meghalt Michel Subor, Godard A kis katona című filmjének sztárja

magyarnemzet.hu

Deutsch Tamás: Aggasztó és biztató elemek egyaránt voltak a Macron-beszédben

kisalfold.hu

Újszülöttjét nem láthatta az édesanyja, 25 évesen hunyt el a Covid miatt a bakonykoppányi nő

origo.hu

Megmenekült a pusztulástól az Óratorony-szikla

nemzetisport.hu

Chelsea: Werner nem érti, miért így viszonyulnak hozzá a szurkolók

origo.hu

Újabb áruházlánc hajt végre béremelést Magyarországon

mandiner.hu

Blinken egységre szólította fel az ukránokat az orosz fenyegetéssel szemben

origo.hu

Nagyon ritka, százmilliókat érő autókincset találtak egy elhagyatott pajtában

life.hu

Megszólalt Kulcsár Edina: elmondta, hogy jött össze G.w.M-mel

origo.hu

Nem mindennapi hagyomány az ortodox vízkereszt ünnepe