Afrikában műtött betegeket a pécsi professzor

Afrikában műtött betegeket a pécsi professzor

Afrika
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 11. 08:30
<p>Nem mindennapi misszióra vállalkozott a PTE Klinikai Központ egyik professzora. Dr. Gerlinger Imre egy ötfős orvosi csapat tagjaként az afrikai Malawiba utazott, ahol társaival együtt számos fül-orr-gégészeti beavatkozást végzett el.</p>
R. K.

– A Magyar Afrika Társaság szervezésében utaztunk Malawiba, egészen pontosan Blantyre városába, ahol október 24-től november 8-ig dolgoztunk. Két hét alatt összesen negyvenhárom fül-orr-gégészeti nagy műtétet végeztünk el. Viszonyításképp: ez a helyi kórház közel féléves műtétszáma ezen a téren – mondta Gerlinger doktor a Borsnak. Az orvosi csapatnak azonban nem volt egyszerű dolga, az egészségügy ugyanis komoly hiányosságokkal küzd a tizenhatmilliós délkelet-afrikai országban.

– A helyiek barátságosak, azonban rendkívül nagy szegénység uralkodik. Mikor megtudták, hogy ott vagyunk, a betegek több településről szekérrel és gyalogosan is útnak indultak. A kórházban meglepetten ta­pasztaltuk, hogy a diagnózisok sok esetben egyáltalán nem stimmelnek, így új programot kellett felállítanunk. Furcsa volt az is, hogy nem ismerik a reggeli vizit fogalmát. A kórtermek puritánok, a műszerparkjuk is igencsak korszerűtlen volt. Kézi pumpás altatógépeket használtak, a fertőtlenítést pe­dig úgy oldották meg, hogy egy sterilizálókádba dobálták az eszközöket – számolt be a professzor. Hozzátette: olyan is elôfordult, hogy a Madonna által építtetett, szomszédos gyermekkórházban a munkások átvágtak egy vezetéket, így el­ment az áram, de az is megtörtént, hogy a műtőlámpa romlott el. A missziót mindezek ellenére rendkívül sikeresnek értékelte.

– A mi orvosi csapatunk és a malawi kórház dolgozói is ko­moly tapasztalatokkal gazdagodtak. Örülünk, hogy segíthettünk a helyieknek, akik mindezért nagyon hálásak voltak. Mi pedig megtanultuk értékelni, hogy Pécsett remek körülmények között dolgozhatunk – zárta Gerlinger doktor. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.