A Mal Zrt. volt vezetőnek és társainak országos vihart kavart büntetőpere folytatódik a Győri Ítélőtáblán: hétfő délelőtt a Győri Fellebbviteli Főügyészség a veszprémi határozat hatályon kívül helyezését indítványozta - számolt be a Kisalföld.
A párbeszédek a drámai adatok ismeretésével kezdődtek: a 2010. október 4-én átszakadt falú 10-es kazettából 1.755 köbméternyi maró anyag zúdult Kolontárra, Devecserre és Somlóvásárhelyre. A katasztrófa következtében nyolc ember halt meg a perbeszédben elhangzottak szerint, 227-en megsérültek és csaknem 500 károsult van.
Nem a valós adatokat adták meg a hatóságnak, és saját kárenyhítési tervükben harmadannyi vízről írtak, mint amennyi a tározóban volt - 2-300 ezer köbméter helyett 7-800 ezernyi köbméter vetette szét a kazetta falát, ezért érhette el Kolontárt a folyam.
Elhangzott: az üzemeltető MAL Zrt. tagjai 4 perccel a fal átszakadása után már tudtak a katasztrófáról, de nem értesítették időben sem a mentőket, sem a tűzoltókat, a katasztrófavédelmet, a környezetvédelmi, népegészségügyi és más hatóságokat, az önkormányzatokat és magát a lakosságot sem. Ehelyett azzal töltötték az időt, hogy egymás után kimentek a vörösiszap-tározóhoz ott körülnéztek, majd a látottakat többnyire egymással osztották meg. "Ha rosszindulatú akarnék lenni, azt mondhatnám, hogy a lakók szempontjából nem volt ez más, mint katasztrófaturizmus, de nem mondok ilyet" – mondta a vád képviselője.
A vádlottak - az ügyész véleménye szerint - nem menthetők fel, részben amiatt, ahogy a katasztrófa bekövetkezte előtt kezelték a veszélyt, részben, ahogy utána jártak el. Utóbbi magatartásuk miatt a vörösiszap készületlenül érte a lakókat és az illetékeseket. A polgármesterek és illetékesek azonnal elkezdték a mentést és segítségnyújtást, a vádlottak viszont nem, pedig nekik még akkor is kötelességük cselekedni, ha mindenki más késlekedett volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.