Megrázó tinivallomás: Segítenem kellett megerőszakolni egy barátomat

Megrázó tinivallomás: Segítenem kellett megerőszakolni egy barátomat

banda
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 12. 21:00
Bors

Brutális, átlagemberek számára ismeretlen világba nyerhetünk betekintést a BBC egyik friss dokumentumfilmjének, a Gang Girlsnek köszönhetően: a tévés Livvy Haydock a női bűnbandák világába tekintett be kamerájával. Fiatal brit lányok vallottak neki arról, miként kerültek bele a brutális bűnök világába - tiniként. 

A legtöbb lány 12-13 éves kora körül csatlakozik, és már a beavató szertartások során olyan dolgokat kell elkövetniük, amiért hosszú évekre rács mögé kerülhetnek - illetve sokszor kerülnek is.

Cally - aki 12 évesen került bele a bandák világába - arról mesélt, hogy egyik barátját kellett elrabolnia, és segédkeznie a megerőszakolásában, amiért végül 13 éves korában le is csukták négy teljes évre. A lány elmondta, úgy érezte, nem volt választása, mert egy családhoz akart tartozni. Mindegy, milyenhez.

Egy másik lány, Becky arról beszélt, fél év alatt 12 barátot vesztett el: lelőtték vagy megkéselték őket a rivális bandák. Ennek ellenére a lányok szinte mindent megtesznek azért, hogy csatlakozhassanak egy bandához: „Minden lány akar valakivel lenni, így hajlandóak megtenni bizonyos dolgokat. Ez a normális - még ha tudod is, hogy rosszat teszel, amikor benne élsz, számodra ez a normális.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.