Megkínozták a férfit, az indokot el sem fogja hinni!

Megkínozták a férfit, az indokot el sem fogja hinni!

kínzás
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 17. 16:00
Bors

Az Indiában történt eset során egy csapat „polgárőr” előbb elrabolt egy férfit, majd meztelenre vetkőztette, és kegyetlenül megkínozta, mert annak járása gyanús volt. A Mirror cikke szerint az elkövetők magukat erkölcsrendésznek kinevezve döntöttek a kiszemelt sorsa felett, Salam Sulaiman pedig épp rosszkor volt rossz helyen. A férfit egy villanyoszlophoz kötözték majd órákon keresztül kínozták, végül sorsára hagyták. A vérző férfit végül rendőrök szabadították ki, súlyos sérüléseket szenvedett, több komoly zúzódás mellett elvesztette három fogát is a támadásban.

A rendőrség azonnal nyomozni kezdett, a 47 éves áldozat elmondása szerint megkínzói azt hajtogatták, hogy azért kell szenvednie, mert „gyanúsan sétafikált” saját otthona környékén. A történtek feltárása közben az is kiderült, hogy a támadók még ismerték is áldozatukat, aki többjüket is meg tudta nevezni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.