Könnyek közt várta ítéletét a párja húgát megerőszakoló Sándor

Könnyek közt várta ítéletét a párja húgát megerőszakoló Sándor

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 04. 13:55
Az erőszak mellett gyilkosság is köthető a férfihoz.
Bors

M. Sándor brutális tettéről már korábban is beszámolt a BorsOnline: a férfi 2015. március 11-én a derecskei vasútállomáson várta a családját. A nála 24 évvel fiatalabb élettársát, Nikolettet, annak tizenkét éves húgát, Cintiát, valamint Nikivel közös kislányukat, a hatesztendős Letíciát. Egy késsel a kocsijába parancsolta Nikiéket, majd egy elhagyatott területre hajtott, ahol előbb megerőszakolta élettársát, majd Cintiát kényszerítette orális szexre, befejezésül pedig vele is közösült. A férfi ezután ötször vágta kését asszonyába, majd visszaültette a kocsiba és órákig véreztette. 

Brutális tettéért elsőfokon 35 évre ítélték a férfit. Szerdán tartotta a Debreceni Ítélőtábla a másodfokú tárgyalást. Az ügyész súlyosbítást kért: tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést szeretett volna kiszabatni a férfira, aki az utolsó élt az utolsó szó jogával. Beszéde közben többször is elsírta magát - írja a Blikk.

A délben megszületett jogerős ítélet helybenhagyta az elsőfokon megállapított minimum 35 éves szabadságvesztést.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.