Aktuális

Kiderült, melyik gyorsétteremnek van a legrosszabb sültkrumplija

Bors

Létrehozva: 2017.01.30.

<p>Persze így az is, melyiké a legjobb.</p>

A Nébih Szupermenta oldala a gyorséttermi sült krumplikat tesztelte le. Így vizsgálták a sült burgonya 

  • előállítás körülményeit, 
  • a felhasznált alapanyagokat, 
  • az előállítás élelmiszerbiztonsági szabályozottságát és körülményeit, 
  • a higiéniai előírások teljesülését, 
  • a burgonyasütés technológiáját 
  • és a késztermék kezelését. 

Laboratóriumban ellenőrizték a használatban lévő sütőzsiradékot és próbavásárlás keretében a készterméket is megvizsgálták.

Krumpli

Az alapanyagról kiderült, a Burger Kingben, a KFC-ben, McDonald’s-ban gyorsfagyasztott, elősütött krumplit, a kevésbé ismert BelFritnél pedig elősütött alapanyaggal dolgoznak.

Az ellenőrzések idején egyik üzletben sem magyar előállítású burgonyát használtak fel.

Olaj

Mindenhol növényi sütőzsiradékot használnak, amit 12, illetve 5 sütés után átszűrnek. A kész krumpli csak 7 percig állhat, ami nem fogy el, leselejtezik. Kivétel egy helyen (ezt nem nevezik meg, de valószínűleg a BelFritre értik), ahol a rendelés után frisen készítik el.

Sótartalom

A legtöbb sót a Meki krumplija tartalmazza, ezt követi a Burger King, majd a KFC sült krumplija. A BelFrit termékénél választható, hogy sózva vagy sózás nélkül kérjük a terméket.

Kóstolás

Laikusokkal le is tesztelték a termékeket, pontozták a sült krumplik ízét, illatát, állományát, színét és alakját.

A legsósabbnak a tesztelők a Burger Kingét találták, ezt követte a McDonald’s-é, a BelFrité és a KFC-é ugyanolyan értékelést kapott, a harmadik helyen végeztek.

Az összesített adatok alapján a legkedveltebb sültkrumpli a Burger Kingé lett, második a BelFrit, míg harmadik helyen a McDonald’s terméke végzett. A sort a KFC zárta – írták.

A Szupermenta, illetve a Nébih azt ígéri következő tesztükön a gyorsfagyasztott krumplikat vizsgálják meg. A gyorséttermi teszt végeredményéről itt olvashat bővebben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965611
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185190_auto_resized.jpg
vg.hu

Alighogy elkészült az M6-os autópálya, most újabb, gyorsforgalmihoz kapcsolódó fejlesztést adnak át

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965611
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák