Kettő hiányzott a 21 millióból a kezeléshez, mikor elhunyt a rákos anya

Kettő hiányzott a 21 millióból a kezeléshez, mikor elhunyt a rákos anya

Nagy-Britannia
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 09. 18:30
Bors

Már csak 5 ezer font (1 770 000 forint) hiányzott egy rákos anya 60 ezer fontos (21 244 000 forintos) potenciálisan életmentő kezeléséhez, mikor elhunyt. A 33 éves Kim Jenkins kezelése ugyanis nem elérhető szülőhazájában, Nagy-Britanniában, csak Németországban.

Kim az Egyesült Királyságban már minden olyan kezelést kipróbált, ami csak lehetséges volt, miután egy agresszív és ritka melldaganattal diagnosztizálták. Az egy gyermekes anya kislánya még csak három hónapos volt ekkor.

Párja, Tom a Mirrornak mondta el, hogy meghalt Kim: „Össze vagyok törve, elvesztettem a másik felemet.”

Tavaly nyáron tartották volna meg az esküvőjüket, de a rák keresztülhúzta a terveiket.

Kim már három kör kezelésen túl volt Németországban. Legutóbb novemberben volt kint, akkor – elmondása szerint – szervezete jól reagált a terápiára. Úgy tűnt minden jó lesz, mikor 5 héttel ezelőtt, hirtelen rosszabbra fordult a helyzet. Ráadásul az ünnepek alatt nehezebb is volt megszervezni a gyógyíttatását, és az állapota se engedte, hogy utazzanak vele.

Sajnos vasárnap este elhunyt, férje szerint „ békésen, és fájdalmak nélkül” tért át a túlvilágra.

Az összegyűjtött pénz azonban így se megy kárba, a ma már kétéves Miya és Tom ennek segítségével nem veszítik el a házukat, amire bármikor sor kerülhetett volna a közeljövőben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.