A Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezetője szerint már felvették a kapcsolatot a károsultak több mint felével, akik közül többen már a jövő héten jelentősebb kárelőleget vehetnek fel – közölte az MTI. Máhig Attila a polgári törvénykönyvre hivatkozva kijelentette, hogy a gépjármű-felelősségbiztosítás alapján a káreseménnyel kapcsolatban felmerült valamennyi kárt köteles megtéríteni a biztosító, amely már nem sokkal a baleset után jelezte, hogy a társaság kezelia 16 halálos áldozattal járó buszbalesetben érintett gépjármű-biztosítási szerződéseket.
Az ügyvezető elmondta, hogy a biztosítás fedezi többek között a kiutazás, az orvosi ellátás és a gyógyszerek költségeit, amelyek egy részét gyorsan meg tudják állapítani, ám a súlyosabb sérültek esetében a vizsgálatok évekig is eltarthatnak, a károsultak később kialakuló végleges egészségi állapotának megfelelően.
Máhig azt is elmondta, hogy a busz casco biztosítását is a Groupama kezeli, így az azt üzemeltető kiskunfélegyházi kft. is kártérítésre számíthat, amennyiben lezárul a jármű állapotát vizsgáló nyomozás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.