Ezt igya, ha baj van a potenciájával!

Ezt igya, ha baj van a potenciájával!

potencia
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 17. 13:00
Bors

Általánosságban el­mondható, hogy 40 éves kor felett a férfiak 40 százaléka, 70 felett pedig 70 százaléka küszködik erekciós problémákkal. Egy fontos kutatás azonban most nagyszerű eredményt ho­zott, legalábbis azok örülhetnek, akik szeretik a kávé ízét. Kiderült ugyanis, kisebb az esélyük, hogy merevedési zavaruk legyen – derül ki a Texasi Egyetem Egészségtudományi Központja által végzett felmérésből. A kutatás során 3700 férfit vizsgáltak, és arra jutottak, hogy azoknál, akik napi két-három csésze (azaz kb. 85-170 milligramm koffeint) fogyasztottak, 42 százalékkal csökkent az erekciós problémák esélye.

Akik viszont ennél többet, napi három-hat csészényit (azaz kb. 171-303 milligramm koffeint) ittak, már csak 39 százalékos volt a csökkenés. Ezt azzal ma­gyarázzák, hogy a kávé javítja az anyagcserét, amivel a véráramlás is fokozódik, vagyis bőségesen jut vér mindenhova, a nemi szervekhez is. Az már csak kellemes pluszhatás, hogy mivel a kávé elősegíti a zsírraktárak energiává alakítását, így az állóképességgel sem lehet baj este az ágyban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.