Van egy (új) érv a sörfogyasztás mellett!!!

Van egy (új) érv a sörfogyasztás mellett!!!

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 30. 15:30
Bors

Egy orvosi kutatás szerint sokat tesz az egészségéért az, aki minden nap megiszik egy korsó sört - írja a Daily Mail. A tudósok szerint egy korsó Guinness-szel megelőzhető a hallás károsodása, és a folyékony kenyérben lévő vas segíthet több betegség elkerülésében is.

Az emberiség közel 30 százaléka küzd vérszegénységgel, amelynek egyik szövődménye lehet a hallás romlása, súlyosabb esetben annak teljes elvesztése. Ezt a Pennsylvania Egyetem kutatása erősítette meg, a vizsgálatukban több mint 300 ezer ember vett részt, az eredmények pedig a vérszegénységet nevezik meg a hallás romlásának egyik fő okaként.

A kutatásban résztvevők 1,6 százalékánál merült fel korábban valamilyen típusú halláskárosodás, míg 0,7 százalékuk esetében vérszegénységet állapítottak meg. Az  eredmények szerint, a vashiányos vérszegénység a vörösvértestek számának csökkenését okozza, főleg a nők esetében, ez pedig felnőttkorban a hallás romlásához vezethet.

Korábban műtétek után gyakran ajánlották a betegeknek a Guiness sör fogyasztását, ez ugyanis jelentős vastartalma miatt nyújt segítséget a vérveszteségen átesett betegeken, ám a kutatás eredményei szerint ma már a hallás megóvása miatt is javallott a britek kedvenc nedűje.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.