Szerdáig véglegesítik Rogán Antal minisztériumában, majd nyomdába is küldik azt az Orbán Viktor által „írt” levelet, amit a karácsonyi Erzsébet-utalványok mellett juttatnak el a nyugdíjasoknak – írta meg a hvg.hu. A levél névreszóló lesz, és ugyanarról szól majd, mint amit Orbán az Idősügyi Tanács ülésén mondott.
A miniszterelnök a múlthéten jelentette be, hogy 10 ezer forintos utalványt kap 2,8 millió nyugdíjas karácsonyra. Először úgy volt a Magyar Posta kézbesíti ezt számukra, aztán úgy, hogy a kormányhivatalok dolgozói, most pedig úgy tűnik, mégiscsak a postások érkezését kell várniuk a magyar nyugdíjasoknak, hogy megkapják az Erzsébet-utalványt és a levelet. Erre remélhetőleg még karácsony előtt sor kerül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.