A bíróság meghosszabbította a Teréz körúti robbantó néven elhíresült P. László előzetes letartóztatását, miközben több ezer oldal hivatalos irat születik az ügyben. A férfi ügyvédje elmondta a Blikknek: majd az ügyészség átrágja magát az irathalmon, elvégre az ő dolguk bebizonyítani a bűnösséget.
Az ügyvéd egyébként elmondta: megfellebbezték a meghosszabbított előzetesről szóló határozatot, ugyanakkor arról is beszélt, miért hallgat a nyomozók előtt P. László: "Mint védője rendszeresen beszélek Lászlóval, aki nem azért hallgat, mert titkol valamit, hanem mert nincs mit mondania a robbantásról. Velem teljesen kommunikatív, részletesen átbeszéljük az éppen aktuális intéznivalókat vele kapcsolatban, szóval nem arról van szó, hogy senkivel nem beszél, csupán a robbantással kapcsolatok kérdésekre nem tud válaszolni."
A bulvárlap szerint a robbantással gyanúsított László egy kétszemélyes cellába került, és zárkatársával is jó viszonyt ápol. Nincs is semmi különös abban, hogy nem egyedül raboskodik - az egyszemélyes cellák ugyanis lelkileg rendkívül megterhelőek, így azt csak afféle büntetésként alkalmazzák a rácsok mögötti élet házszabályainak megszegőinél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.