Kis híján két rendőrt gyilkolt meg a gyanú szerint házi készítésű pokolgépével P. László, akinek édesapja először szólalt meg egy újságnak a bestiális robbantás után. Idősebb P. László szerint a fia nem is tudna bombát gyártani, hisz a repülőgép-szerelő iskolát is azért hagyta abba, mert a gyakorlati órákon nem teljesített jól.
Korábban mi is megírtuk, a férfi Dél-Amerikába szöktette fiát még gyerekkorában, a Best magazinnak most erről is mesélt.
– Együtt hoztuk meg a döntést és csodálatos öt és fél évet töltöttünk Uruguayban. Nem véletlenül adtam fel az egzisztenciámat, és dobtam félre a korábbi életemet, hogy a gyerekeimmel újrakezdjem a világ másik végén. Meg kellett mentenem őket. Arról, hogy mitől, már nem szeretnék beszélni – mondta az apa, aki egyébként földrajz-történelem szakos tanár. Annyit azért elárult, nem véletlenül ítélte neki a bíróság Lacit és testvérét, Dorottyát, Uruguayban pedig a tenger mellett laktak, ő pedig tanárként dolgozott ott is.
Az édesapának egyébként nemrég engedélyezték a beszélőt, így újra láthatja a fiát. – Laci csendes fiú. Fél éve, amikor elköltözött a kis házba – ami a szintén túlzó híresztelésekkel szemben mindössze egymillió forintba került –, azt mondta, keres valamilyen munkát, de amúgy se aggódjak, mert a ház vásárlásából maradt még valamennyi pénze. Rendszeresen beszéltünk telefonon, és semmit sem vettem észre a viselkedésén – mondta László, aki ugyan hallott olyan híreket, hogy fia konyhakéssel jár iskolába, de szerinte ez sem igaz.
Apaként egyébként rettenetesen nehezen élte meg az elmúlt hetek történéseit – és szerinte teljesen kizárt, hogy a fiának köze lenne a robbantáshoz. Állítja, a fiának nincsenek szélsőséges barátai, ismerősei, és a politika sem érdekli.
Az apa elmondta, azt sem tartja igaznak, hogy a fiát valaki pénzeli – maximum a nagyszülei támogatták anyagilag, Laci pedig szinte semmire sem költött.
– Amikor láttam, hogy a fiam fején térdelnek, leszorítják, a földön húzzák-vonják, nem szégyellem kimondani, megkönnyeztem. De melyik apa ne tett volna így? – fogalmazott. Lászlót egyébként a rendőrség már kihallgatta, de nem tett vallomást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.