A sorozatgyilkos Levi Bellfield csak azért vállalt magára több megoldatlan gyilkosságot is, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon a gyászoló családoknak.
A férfi 2015-ös vallomásában több gyilkosságot, nemi erőszakot is magára vállalt, de 10 hónapos vizsgálat után arra jutottak a nyomozók, hogy sokról csak hazudott, hogy minél többeknek vájdalmat okozzon Bellfield.
A férfit 2008-ban elkapó, ma már nyugdíjazott nyomozó a Mirrornak úgy nyilatkozott: „Nem lehet hini egy szavában sem. Szereti az ilyenfajta figyelmet, és hogy fájdalamat okoz másoknak.”
A 48 éves Bellfieldre összesen két nő meggyilkolását tudták rábizonyítani elkapása után.
Illetve egy gyilkosság igaz volt abból, amit tavaly ismerte be. A 13 éves lányt az utcáról rabolta el, még 14 órán át életben tartotta, mikor végül megfojtotta a férfi.
Bellfield a kihallgatások alatt egyébként csak nő nyomozóknak válaszolt, és az sem lehetetlen, hogy valóban több bűncselekményt is elkövetett, de nem azokat, amiket „beismert”. Egyesek szerint még 1980-ban 12 évesen ölte meg első áldozatát, 14 éves szerelmét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.