Elment iddogálni anyu, gyerekét a parkban felejtette

Elment iddogálni anyu, gyerekét a parkban felejtette

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 10. 19:00
Bors

Egy férfi éppen kutyát sétáltatta a parkban, amikor egy felborult babakocsira lett figyelmes - írja a Daily Record. A gazdi figyelmét az állat hívta fel a szokatlan jelenségre, és miután odarohant az ember a következő látvány fogadta: egy alvó kisgyerek kabát és cipő nélkül, koszos pelenkában. Blackpooli anyját börtönre ítélték, a nő ugyanis az ivást választotta a gyerek gondozása helyett.

A 44 éves Julie Gill a gyermekkel indult el otthonról, ám az egyik kanyarban elhagyta, annyira részeg volt. A kislány nem azonosítható jogi okokból, de édesanyjára ez nem vonatkozik. A nő úgy hagyta magára a kicsit, hogy meghalhatott volna, az élete valójában a szerencsén múlt. 

Kiderült, a nő már otthon elkezdett vedelni, majd egy barátjával találkozott, ahova még vitte a gyermekét, ráadásul az ivást ott is folytatta. Haza azonban már egyedül érkezett a szomszédok szerint, akik onnan értesültek arról, anyu megérkezett, hogy üvöltve kereste a lakáskulcsát. Gill vélhetően éjfél körül hagyta el a gyereket a parkban, akit 7 és fél órával később talált meg a kutyás férfi. 

“Egy kutya vagy róka is megtámadhatta volna éjjel, és el is rabolhatták volna” - mondta a férfi, aki az anya holmiját is megtalálta a kocsi körül szétdobálva. A nő a rendőröknek először azzal védekezett, hogy megtámadták és ezért nem emlékszik semmire, a gyereket pedig másra bízta. Gill végül bünősnek vallotta magát és végigzokogta a tárgyalását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.