A 10 éves, hősies kislány első szava: anya

A 10 éves, hősies kislány első szava: anya

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 03. 09:45
Hofmeister Zoltán

Születése után kétszer is meghalt Szikszai Szintia, akiről már többször is írt a Bors. Már 11 éves lesz januárban, és egyre javul az állapota, de családja nem bírja anyagiakkal.

Hihetetlenül boldog volt Bíró Evelina, amikor bő tíz évvel ezelőtt életet adott egy kislánynak. Szintia 3 kiló 80 dekával jött a világra, ám alig telt el egy óra a születése után, édesanyja rémülten nézte, mi történik vele.

– Elkezdett feketedni a keze, a körmei, majd meghalt. Szerencsére sikerült újraéleszteni, ám mindez kéthetes korában újra megismétlődött – idézi fel az iszonyú pillanatokat. A vizsgálatok után kiderült, Szintinek 75 százalékban károsodott az agya. Epilepsziás rohamok gyötörték, és gyakorlatilag lemondtak róla az orvosok.

– Lélegeztetőgépre került, miközben én idegösszeomlást kaptam. Naponta legalább tízszer jött rá remegőgörcs az epilepsziától, 11-féle gyógyszert próbáltak ki rajta. Ötéves koráig csak üveges tekintettel feküdt – meséli az anya, akinek egy Szintiánál 9 évvel idősebb lánya is van.

– Szerencsére a tavalyi őssejtkezelés, amit Németországban végeztek rajta, sokat javított az állapotán, ám Szintia fejlesztése a gyógytornákkal és egyebekkel havi 180 ezer forintba kerül. Ebből jó, ha ötvenezret össze tudunk szedni a műanyag kupakok gyűjtéséből, amiért kilónként 65 forintot kapunk. Szerencsére sokan adnak, de még ez is kevés, pénzadományokra is szükségünk lenne, hogy a kislányom állapota tovább javulhasson – mondja a Borsnak Evelina, akinek új élettársa is rengeteget dolgozik. Az asszony büszkén újságolja, hogy Szinti kitűnő tanuló a speciális iskolában, ahová jár.

– Ha kapnánk további segítséget, biztos vagyok benne, hogy lábra is állna, és beszélhetne is. Annyit már mond, hogy anya, és én már ettől annyira boldog vagyok! – érzékenyül el az anya, akit „Biro Evelina” néven találnak meg a Facebookon a segíteni szándékozók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.