A Reflex Egyesület felmérése szerint az egy háztartásba eljuttatott szemétposta mennyisége immár 26 kiló évente. Döbbenetes, hogy Magyarországon mintegy két és fél milliárd (!) darab szóróanyagot dobnak be a postaládákba, ami több mint hatvanezer tonna papírt jelent. És bár sokan kiteszik a levélszekrényükre, sőt egy-egy társasházi közösség a bejárati ajtóra a feliratot, hogy nem kér a reklámújságokból, a szórólapokból és egyéb marketingpapírosokból, ennek nem sok foganatja van.
Sós István egy budapesti társasházban él, és nagyon zavarja a sok szemét: – Nem elég, hogy a postaládám minden estére tele van olyan szóróanyagokkal, amikre semmi szükségem, az interneten is csak úgy ömlik a kéretlen reklámküldemény – mérgelődik.
Barta Judit, aki szintén egy fővárosi társasház lakója, nem tudja, mit lehetne tenni a jelenség ellen: – Mindennap egy postaládányi papírt dobok ki, rendkívül bosszantó – erősíti meg.
– Ez a hatvanezer tonna papír nagyjából 120-180 ezer tonna fából készül el – mondta a Bors érdeklődésére Merza Péter, a Humusz Szövetség oktatási programvezetője. – Erdészeti szakemberek szerint ez nagyjából 26 ezer nagy bükkfa halálát jelenti. A Humusz egyébként az emberek szemléletét szeretné formálni, és a megelőzésre hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a reklám mint fogyasztásra ösztönző marketingfogás egy környezettudatos vásárló számára egyáltalán nem követendő példa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.