Licitáljon Ön is BKV buszra!

Licitáljon Ön is BKV buszra!

jármű
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 21. 11:30
Kovács Ádám

Garázskisöprés van a BKV-nál: működőképes járműveiből árverez el a cég. Ötvennégy Ikarus buszra lehet licitálni, valamint egy ZIU–9 típusú trolibuszra is. Ezekkel akár forgalomba is kimehet az új tulajdonosa, hiszen a legtöbb érvényes műszakival is rendelkezik. 210 és 360 ezer forint közötti kikiáltási áron mozognak az egykor szebb napokat látott buszok. Mint a Bors megtudta, szinte kivétel nélkül gyűjtők licitálnak az Ikarusokra, de a legkülönfélébb célokra használják később a járműveket:

– Fanatikus emberek viszik el őket legtöbbször, olyanok, akiknek valamilyen érzelmi kötődésük van ezekhez a típusokhoz – mondta a Borsnak a közlekedési vállalat Hamzsabégi úti garázsában Varga Szilárd gépjármű-fenntartási üzemtechnikus, aki szerint sok mindent csináltak már a járgányaikból. Volt, aki csirkeólat készített belőle, akadt, aki büfékocsinak alakította át. Manapság egyre népszerűbb a kerekeken álló mobil lakás is, ami egy kisebb otthonnak felel meg, és kellő hozzáértéssel akár három hónap alatt „fel is épülhet”.

Az elektronikus úton, e-mailben zajló árverésen 1986 és 1995 között gyártott csodákra lehet licitálni. Utóbbi évjáratból az egyik legmenőbb modellt, a 415.15-öst egy 11 600 köbcentis DAF dízelmotor hajtja, négy fokozatú automata váltóval szerelték, és sok százezer kilométert tett meg. A cég a járműveit általában egymillió kilométer után szokta nyugdíjba küldeni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.