Csodás és megható eseményként őrzi a pápával való találkozását a fiatal tehetség, Vollein Ferenc. Egy múlt heti audiencián több tízezer ember előtt adta át a Szent Mártont és édesanyját ábrázoló képét I. Ferencnek. 2016-ot ugyanis Szent Márton évének nyilvánította a magyar kormány, hiszen idén 1700 éve született Savariában, a mai Szombathelyen Magyarország egyik védőszentje.
– Amikor odaléptem a Szentatyához, egy tolmács segítségével bemutatkoztam, és átadtam a képet. Nagyon tetszett neki, és megköszönte az adományt nekem és Magyarországnak is – emlékezett vissza a Borsnak Ferenc.
Tudni kell: csak úgy simán találkozni a pápával nem lehet, magas rangú hazai egyházi személyiségek – a győri püspök, a veszprémi érsek – és több szervezet is támogatta a fiatalember kijutását a Vatikánba. Vollein Ferenc egyébként nem csak a képét adta át, egy Tündérország című könyvet is kapott tőle a pápa, amiben további művei láthatók. Ezek után a katolikus egyházfő meg is áldotta a fiatalembert.
Az pedig nem kis megtiszteltetés, hogy a kép bekerült a Vatikáni Múzeum és Képtár gyűjteményébe, vagyis idők kérdése, mikor találkozhatnak a magyar turisták, zarándokok Ferenc alkotásával. Ő egyébként az első magyar, akinek a képe helyet kapott a gyűjteményben.
Vollein Ferenc amúgy ismerős lehet azoknak, akik érdeklődnek a képzőművészetek iránt: a tinédzser srác öt éve a japán állami festőversenyről vitte haza az első helyezésért járó díjat, és Németországban is számon tartják már a nevét. Egyik kedvenc témája a vallás, nagyjából négyszáz ilyen képet készített, de a Balatont is szívesen vászonra viszi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.