Aktuális

A Mekiben vizet sem kapott a hajléktalan nő – hihetetlen, amit ez a férfi tett érte

Bors

Létrehozva: 2016.10.05.

Egy hajléktalan nő szeretett volna kapni egy pohár forró vizet az egyik McDonald’s-ban, de visszautasították a kérését, úgyhogy a nő kiment az üzletből. Jonathon Pengelly viszont nem akarta csak úgy elengedni. 

Így nem csak, hogy utánament és odaadta a csibeszenvicses és sültkrumplis rendelését neki, de lemondott az aznapi cardiffi bulizásról, és megkérdezte tudna-e még valamiben segíteni.

Az este eredménye pedig sokkal emlékezetesebb lett Jonahon számára, mint egy átbulizott este.

„A hajléktalan hölgy csak az alapvető emberi jogai kérte” - írta a férfi Facebook-oldalán.

„Összetört a szívem. Szóval beszélgettem vele, és azt mondtam neki, rendeljen csak azt, amit szeretne. Annyira le voltam sokkolva. Csak egy sajtburgert kért, nem többet. Mi meg annyit vásároltunk neki, amennyit csak ki tudtunk vinni, így már biztos voltam benne, hogy nem lesz éhes.

„Nem tudtam csak úgy hagyni, hogy elmenjen, olyan melegszívű és kedves volt” - írta. „Szóval leültem mellé a hideg és kemény járdára a tél közepén, és tudod mit csináltam? Kisírtam a szemeimet.”

A férfi ezután meghívta magához a hajléktalan nőt, Pollyt, ő és barátai főztek a nőnek ételt, annyit, ami elég lesz neki a következő pár napban.

„Polly és a barátja lezuhanyozhatott, megmoshatták a fogukat, és azt mondták, sose értékelték őket életükben annyira, mint most.”

„Nem vagyok szent, de ez a kis kedvesség 20 fontomba [7ezer forintba] került nekem. Tudom, hogy a 90 százaléka az embereknek, aki ezt olvassa tízszer többet keres naponta.”

A bejegyzés nagyon népszerű lett. Több mint 190 ezer lájkot és 42 ezer megosztást ért el szombat óta.

A McDonald’s reakciója

A gyorsétteremlánc szóvivője a Metronak adott válaszában arról írt, hogy nem a pultnál utasították vissza a nő kérését, hanem már be se engedték az étterembe korábbi problémák miatt.

„A McDonald’s-nál nincs olyan irányelv, amely szerint megtagadjuk a hajléktalan emberek kiszolgálását.”

Hozzátette: „A helyi rendőrséggel együttműködve a cardiffi üzletünkből már több személyt is kitiltottunk az illegális vagy antiszociális viselkedésük miatt, emiatt nem engedtük be ezt a személyt sem.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197244_auto_resized.jpg
origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715116210
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195957_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715116210
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715116210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715116210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos