Négy megye a csúcson
A nők minden régióban boldogabbak a férfiaknál, s bár az emberek Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében a legboldogabbak, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Somogy megyében a legkevésbé rózsás a helyzet.
Egyedül nem megy
A felmérésben részt vevő Oláh Attila professzor így vélekedik: – A nagy család és a szeretetteljes társas kapcsolatok a boldogság zálogai. A vidék kevésbé stresszes közege, a település lélekszámával fordítottan arányos derűs világszemlélet és a nők kifinomult boldogságstratégiái mind igazolják az eredményeket. A diplomás vállalkozóknál megfigyelhető jó kereset, illetve az önálló munkavégzéssel járó előnyök szintén hozzájárulnak a pozitív életképhez – magyarázza lapunknak a szakember, aki szerint a felmérés másik oldala is hangsúlyos. – Oda kell figyelni a mentális egészség és a boldogság szoros összefüggésére, a stressz leküzdésére. Ennek érdekében boldogságfokozó technikák kidolgozása szükséges – összegez.
Nem könnyű egy nyolc általánost végzett, gyermektelen, egyedül élő, ötvenes, levert munka nélküli pasi boldogságszintjén javítani, ám Oláh professzor bizakodó: az új, saját élmények megtapasztalása után oldódhat az illető, akinél evés közben jöhet meg az étvágy.
Tanulható a boldogság
Tévhit, hogy a boldog embereknek nincsenek nehézségei. Ám léteznek eszközeik arra, hogy a kudarcok ne gyűrjék őket maguk alá – ezt már Bagdi Bella, a kutatást kezdeményező Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, a Boldogságprogram szakmai irányítója mondja. A személyiségfejlesztő tréner a Boldogságtérkép friss eredményeinek birtokában a legalacsonyabb boldogságszintű helyeken szeretne javítani a helyzeten.
A Jobb Veled a Világ Alapítvány és az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjának 2016-os felmérése alapján 11 pontba gyűjtötték a magyarországi boldogság jellemzőit:
– A boldogság tanulható. Az interneten elérhető ingyenes boldogságprogramunk mellett személyes, közösségi boldogságklubokkal szeretnénk felkarolni az érintetteket. Az olyan boldogságfokozó technikák, mint a negatív érzelmeket azonnal semlegesítő hála, a célok és a hozzájuk szükséges megküzdési stratégiák, az optimizmus, illetve a megbocsátás csodákra képesek. Az utóbbi ráadásul sokaknak nem megy, a sérelmek gyűjtögetése pedig megbetegítheti őket – figyelmeztet, majd így összegez: – A boldogság nem egyéni érdek, hatással vagyunk egymásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.