Aktuális

Poloskainvázió van Magyarországon

H. Z.

Létrehozva: 2016.09.13.

Tömegével lepik el az erkélyeket, házfalakat, lakásokat a bogarak – nem csak a kertes házas övezetekben, Budapest Belvárosában is.

Mászkálnak a kerti növényeken, bebújnak az ab­lakkeretekbe, az ajtótokok alá, este berepülnek a nyitott ablakon, hogy a függönyön vagy valamelyik falon éjszakázzanak. Összenyomni kár őket, mert – ezt mindenki tudja – fanyar bűzt árasztanak. Mi ez az invázió, amihez fogható 2008-ban volt utoljára?

– Akkor az afrikai eredetű vándorpoloska jelent meg nagy számban Magyarországon.
Az a zöld hátú rovar nyolc évvel ezelőtt a globális felmelegedésnek köszönhetően bukkant fel nálunk is. Ezek a mostaniak azonban egészen mások – mondja a Borsnak Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, aki egyben a Magyar Rovartani Társaság alelnöke is.

A szakember szerint két-három esztendeje érkeztek meg Magyarországra ezek a nagyjából egy-másfél centis, barnásszürkés színű, márványos, címeres poloskák. Ázsiából származnak, és mostanra szaporodott fel ilyen látványosan a behurcolt állomány. Természetes ellenségük ráadásul ná­lunk nincs, hiszen bűzös és mérgező váladékuk miatt a madaraknak sem szolgálhatnak eledelül. Annak pedig kicsi az esélye, hogy olyannyira túlszaporodjanak, hogy összeomoljon a hazai populációjuk. 

Védekezni úgy a legcélszerűbb ellenük, ha szúnyoghálót szerelünk fel az ablakokra, a berepülő rovarokat pedig porszívóval ejtsük el. A szakértő szerint attól nem kell tartanunk, hogy a lakásban szaporodni fognak, ugyanis a meleg, védett helyeket csak telelésre használják. Arra is érdemes figyelni, hogy az erkélyen például a virágcserép alá is tömegesen bebújhatnak.    

Durva betolakodók

Egyre több invazív – nem őshonos – faj jelent és jelenik meg a nem túl távoli jövőben Magyarországon. A kiskertek egy részében már hemzsegnek a spanyol meztelen csigák, amik minden növényt letarolnak. Ezek Nyugat-Európából érkeztek hozzánk, ahogyan néhány éve a harlekinkatica is, ami kiszorítja az európai őshonos katicákat. 

– Az első harlekinkaticát még én fogtam Magyarországon 2008-ban – emlékszik vissza Merkl Ottó. – Kelet-Ázsiában őshonos, Nyugat-Európába azért telepítették be, hogy a levéltetvek ellen biológiai fegyver legyen. A szándék teljesült is, ám az ilyen tömeges elszaporodásukkal senki sem számolt.

A szakember szerint hamarosan óriási veszélyt jelenthet hazánkban is a csillagos cincérek felbukkanása, amelyek az eleven, lombos fákat teljesen letarolják. Ezek az állatok az áruszállítás révén, a raklapokon utaznak Kínából Nyugat–Európába. Amelyik fán felfedezik a fertőzést, azt gyökerestül kivágják és elégetik. Mást nem lehet tenni ellene.
  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek