Harry Blunden nem éppen problémamentesen kezdte az életet. A most 8 éves kisfiú három lyukkal a szívén született, szabálytalan gerinccel és veseproblémákkal. 12 műtéten esett át, mert végbélnyílása és húgycsöve sem volt - írja a Daily Mail. A gyereken egy sztómát helyeztek el (mesterséges bélnyílás a hasfalon, amit az ő esetében a csípőjére tettek), amely miatt sántított és sajnos szivárgott is, mert rosszul kötötték be, ezért anyja kérte, hogy műtsék meg újra.
Emellett a 40 éves anya, Leanne Owen, egy idő után arra lett figyelmes, hogy fia pénisze nem nő a megfelelő ütemben, és abnormális lent szinte minden, így újra felkeresett egy szakembert, hogy diagnosztizálja, mi lehet ennek a hátterében. Tavaly az orvosok rájöttek, a gyerek herezacskója kettéhasadt, emiatt úgy néz ki mint egy vagina - orvosi nevén: rejtett vagina- .
Arra is rájöttek, hogy a gyerek húgycsöve megnyílt a péniszénél, emiatt vált ketté a herezacskója és alakult ki nála a rejtett vagina. Ekkor állították fel a kórképet, miszerint Harrynek VACTERL szindrómája van. Ez egy komplex, veleszületett fejlődési rendellenesség, amelyben a betűk a ki nem alakult szerveket jelölik. V- gerinc, A - anal, C- szív, T - légcső, E- nyelőcső, R- vese, L- végtag.
Jelenleg még nem tudják, hogy kromoszóma okozza ezt az elváltozást vagy egy speciális fejlődési rendellenesség. Ennek ellenére Harry édesanyja most nagyon boldog, mert végre tudja, mi baja a fiának. A nőt viszont elkeseríti, hogy mikor várandós volt a fiával, senki nem vette észre, hogy valami baj van. Ráadásul egyszer azt mondták neki, elhunyt a magzat, holott ez mint kédsőbb kiderült, nem volt igaz.
A kisfiú a megpróbáltatások ellenére mindig képes mosolyogni, szeret énekelni és táncolni is. Látni semmi nem rajta, a blackpooliak ráadásul mind ismerik és szeretik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.