Hazament a fogorvostól, meghalt

Hazament a fogorvostól, meghalt

fog
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 30. 21:00
Bors

A 3 gyerekes apának, Neville Gillespie-nek négy fogát kellett volna eredetileg kihúzni, de a fogorvos 10-et távolított el a beteg kérésére. Az orvos, a halottkém szerint megfelelően járt el, a beteg kívánsága sem volt indokolatlan, hiszen a többi 6 fog szintén rossz volt és fájdalmat okozott a páciensnek - írja a Daily Mail. 

A fogorvos azért is akart a beteg kedvében járni, hogy ne kelljen ismét visszajönnie foghúzásra, de azt nem tudta, hogy a férfi vérhígító gyógyszert szed. Ha tudja, nyilván nem húzta volna ki, ezért is mentette fel a bíróság az egyébként már egy éve nem is praktizáló szakembert. Az eset 2015 január 22-én történt, akkor ment el Neville Gillespie a fogászati központba. 

Éjjel fél kettőkor értesítette a mentőket a bátyja, akinél az egykori kamionsofőr a válás után lakott. 29 perccel később már kint is voltak a mentők, de akkor már nem tudtak segíteni a férfin, elvérzett. A testvér szerint Neville a fogorvos utasításait betartotta, azaz nem köpte ki a vért, mondván, hogy az gátolja az alvadást.

Éjjel azonban már vért hányt, majd mikor a báty, Harold észlelte, hogy testvére arca, inge és az ágy is vérben úszik, hívta a mentőket. “Nagyon hiányzik, jó ember volt. A kutya a mai napig sír utána” - mondta a testvér, aki azt sem rejtette véka alá, hogy szeretett rokonának alkoholproblémái voltak és egyik szemére megvakult. A férfi nem elégedett az ítélettel, úgy véli, ha csak 4 fogat húz ki az orvos, testvére ma is élne. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.