Az ANSA olasz hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a Lazio régióbeli kisvárosban ezúttal összedőlt többek között egy iskola is, amelyet néhány éve földrengésbiztosnak nyilvánítottak.
A szerda hajnalban bekövetkezett földrengésben legalább 290-en vesztették életük, a legtöbben Amatricében. Azóta már több mint ezer utórengést jegyeztek fel a térségben.
A katasztrófa sújtotta országrészben a tűzoltók most azon dolgoznak, hogy a romok alól kimentsék azokat a személyes tárgyakat, például fényképeket, amelyek az otthonukat és szeretteiket elvesztő túlélőknek némi vigaszt jelenthetnek. A romos területeket a hatóságok lezárták, így oda nem léphetnek már be a korábbi lakók, kizárólag a tűzoltók.
Francesco Turco, a tűzoltók egyik szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy kollégáival mindent megtesznek a földrengés túlélőiért, hiszen akár egy fénykép vagy bármilyen más emléktárgy reményt adhat nekik és segítséget az újrakezdéshez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.