Részegen, drog hatása alatt gyilkolt a tatárszentgyörgyi ámokfutó

Részegen, drog hatása alatt gyilkolt a tatárszentgyörgyi ámokfutó

Tatárszentgyörgy
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 10. 12:45
Halált okozó ittas járművezetéssel és más bűncselekménnyel vádol a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy tatárszentgyörgyi férfit, aki tavaly részegen és kábítószer hatása alatt a gépkocsijával fának ütközött, két utasa a helyszínen meghalt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Bors

A közlemény szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező, 31 éves férfi 2015. február 5-én reggel Lajosmizse irányából az 5-ös főúton óránkénti 120 kilométeres sebességgel haladt autóval Kecskemét felé. Ittas volt és előzőleg kábítószert is fogyasztott. Az alkohol és a drog hatására egy kanyarból kiérve nem tudta az úton tartani a gépkocsit, lehajtott az útpadkára, majd a járművel az árokban egy fának ütközött.

A balesetben négy utasa közül egy férfi és egy nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A vádlott és két másik utasa súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két, életben maradt utas esetében maradandó fogyatékosság alakult ki – olvasható a közleményben.

A többszörösen büntetett előéletű, szabadlábon védekező vádlottat az ügyész halált okozó, ittas és bódult állapotban elkövetett járművezetéssel, valamint kábítószer-birtoklással vádolja. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.